2017. június 14., szerda

A Borgia (Borja) család nyomában

Még mindig azon célt lebegtetve szemünk előtt, hogy a környéket ismerjük meg, ellátogattunk Xátivába, ahol egy gyönyörű vár talátlható, ami a Borgia uralkodócsalád birtokában volt a középkorban.
A Borgia-ház egy olasz-spanyol nemesi család volt, akiket másképp véres kezűeknek is tituláltak. Nem valami kecsegtető, de a történelem már csak ilyen. A család több tagja politikai bűncselekményeiről vált hírhedté. Egyik tagjukat - Roberto Borgiát -, 1492-ben pápává választották.
Mint ahogy lenni szokott, ez sokaknak nem nyerte el a tetszését, így a 16. század elején ellenállásba ütköztek, amit polgárok szerveztek meg. Később elveszítették hatalmas befolyásukat, és az akkori pápai seregek fővezérét Spanyolországba száműzték.
Érdekességképpen több film is készült a családról. Ha jól emlékszem volt egy sorozat, és nemrégiben egy mozifilm is készült az Asszasszinokról, akik szembeszálltak velük.
Ennyit a történelmi háttérről.
:)
A település, ahol a vár áll kb. 40 km távolságra található Valenciától. Kicsit távolabb a tengertől.
A városka mintegy 30 ezer főt számlál, a várból remekül belátható az egész. Szerencsére maga a műemlék jól ki van táblázva, így nem okoz gondot, hogy valaki megtalálja a felfele vezető utat.
Mivel nem jártunk még ott, nem tudtuk, hogy meddig lehet felmenni autóval és egyáltalán van-e parkolási lehetőség, nem mertünk kockáztatni, ezért korán elhagytuk a kocsit. Jól tettük.
Egészen a kapuig van lehetőség eljutni, de a parkolóhelyek száma nem éri el a 20 darabot, így még télen sem biztos, hogy találni üreset.
Ellenben, ha valaki vállalkozik rá, hogy felmegy, akkor egy jó kis edzésnek is beillik (mint már korábban többször utaltam rá).


NO, hát oda kell felsétálni....
Nem vagyok egy túrázós alkat, először nagy kihívásnak tűnt, de már távolból is nagyon szépnek látszott, kár lett volna kihagyni.

Végig ilyen szerpentinen kellett gyalogolni...

A cél.
Egy kis történelmi áttekintés.
Ez sem Ikea.
Maga a vár egyébként két "részből" áll, melyet gyalogosan egy összekötő részen át lehet megtekinteni. Az egyik része - ahogy látjátok - be van rendezve. Érdemes végigjárni, mert remek betekintést nyújt a régi korok életébe.
A másik rész jelenleg is felújítás alatt áll, de a toronyba fel lehet menni. Remek képeket lehet készíteni a vár további részéről és a városról is.
















A belépő néhány Euró, nem vészes. A bejáratnál található egy étterem, így aki hosszabb időt akar itt tölteni, akár ebédelhet is. Természetesen WC és Wifi is van a területen.
Ha valaki nem akar ennyit gyalogolni, vagy kisebb gyerekkel jön, akkor egy kisvonattal is meg lehet tenni az utat.
Amikor ott jártunk elég sok lurkó volt, nagyon élvezték és szerintem jól el is fáradtak (nem volt gond az esti lefekvéssel).
:)
Valahol azt olvastam, hogy minden évben rendez a város egy középkori vásárt, a korhoz illő hagyományok felelevenítésével. Sajnos, az időpontot nem találtam meg.
Remek program, kár kihagyni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése